Nemzetközi Dunanap Ünnepe
2009. június 25. – 27 - csütörtök – péntek – szombat
Szigetköz – Dunasziget (9226)
Fő utca 41 - tájközpont
Rendező:
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM)
Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (szite)
A projekt a Nemzetközi Visegrádi Alap (International Visegrad Fund) támogatásával valósult meg
Kiemelt Téma:
A tokok élőhelyének megóvása
Indítóprogram - 2009. június 25. csütörtök
16.00 A tokok érkezése
Az élő tokhalak megérkezése és elhelyezése
A fizikai kisminta modell bemutatása előadással
Kiemelt szakmai program - 2009. június 26. Péntek
Fogadás dunavölgyi népzenével (Kislaptáros együttes)
10.00 Megnyitó – a Rendezvény házigazdáinak Köszöntője
Dr. Tóásó Gyula a SZITE elnöke
Tóth István polgármester
Tóth Tiborné dr. országgyűlési képviselő
Ünnepi megnyitó
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter
Köszöntő:
Olga Srsnova az ICPDR szlovák elnökének és Philip Weller Az ICPDR (Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság) igazgatójának köszöntése
Nagy Andor az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke
10.30 A Duna, a mi közös folyónk
Patakok, folyók, vízgyűjtő
Kóthay László EU víz igazgató, vízügyi szakállamtitkár:
Közös európai folyónk, a Duna összeköt
Dr. Váradi József főigazgató (Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság):
A Duna vízgyűjtő magyarországi sajátosságai
Janák Emil igazgató (Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság)
A Szigetköz
11.15 A Duna, mint természeti tengely
A Tokok élőhelyének megóvása
Pannonhalmi Miklós: Élőhely rehabilitáció - A VIZA 2020 program
Láng István: Az átjárhatóság problémái a Duna medencében
Dr. Rónyai András: A tokfélék szaporítási lehetőségei Magyarországon
Szlovák előadó
12.00 haltelepítés - Sajtótájékoztató
Szabó Imre miniszter és Kóthay László víz igazgató, az ICPDR képviselői, Nagy Andor elnök és a felkért vendégek kecsegét telepítenek a Zátonyi Dunába
12.30 Állófogadás
Népzene - Kislaptáros zenekar
13.10 Vízügyes halételek - főzőverseny - ebéd
(Felső-tiszai, Szegedi, Szigetközi, Bajai és egyéb vidéki kategória, összehasonlító halászléfőzés, egyéb halételek )
Duna - Délután
13.15-14.00 4 For Dance – Tiszai meglepetés a Dunára Nyíregyházáról
Néptánc a XXI. Században
14.00-15.30 Dunamenti Gyermektánc találkozó I.
Pimpimpálé Tánegyüttes műsora
Ekecs-Apácaszakállas (Szlovákia)
15.30-16.20 Habakuk Bábszínház Sopron - „Hanyistók”- bábelőadás
16.20-16.40 Táncház és csűrdöngölő
Vezeti Léber László, néptáncosok és a Kislaptáros részvételével
17.00-18.00 Szélkiáltó koncert
18.00-19.00 Táncház és csűrdöngölő
Vezeti Léber László, néptáncosok és a Kislaptáros részvételével
Kiemelt kulturális program- 2009. június 27. szombat
Kigurul a szigetköz
A településekről kerékpárral érkeznek a vendégek a „Gurul a város” rendezvény (Mosonmagyaróvár Önkormányzata) szervezésében
10.00 Megnyitó Köszöntők
Szabó Miklós Mosonmagyaróvári Kistérségi Társulás elnöke
Széles Sándor A Szigetközi Fejlesztési Tanács alelnöke
10.00 A duna, mint idegenforgalmi tengely
Idegenforgalmi Konferencia
Walter Dezső a Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke
A konferencia megnyitása
Alois Lang Osztrák Nemzeti Parkok képviseletében
Nemzeti Park és turizmus Ausztriában
Tuba Lajos –Fórum Régiófejlesztési Központ
Ökoturizmus Szlovákiában
Husz Anikó adjunktus NyME Apáczai Csere János Kar, Turizmus intézet
Duna, mint kulturális tengely
Fűzfa Zoli elnök, Pisztráng Kör Egyesület, Mosonmagyaróvár
Duna képekben
11.00 Tábori mise a Dunáért
Énekes kobzos kísérettel
Farkas István piarista atya
Közreműködnek: népénekes és kobzos zenész - Hegedüs Kornél „Düsi”
11.30 – 14.00 A duna, mint kulturális tengely
Folklórfesztivál és zenefesztivál
11.30-12.30 Dunamenti Gyermektánc találkozó II.
Közreműködők: Piarista Általános Iskola néptánccsoportja
12.30 – 13.00 Duna nevű falvak főzőversenye
Helyi specialitások kóstolója a Duna nevű falvak (Dunasziget, Dunakiliti, Dunaremete, Dunaszeg, Dunaszentpál, stb.) kínálatából
13.00 Tokbúcsúztatás
A tokok elszállítása
13.30-14.30 Dunamenti Gyermektánc találkozó II.
Közreműködők: Úgó Táncegyüttes, Halászi
14.30-15.20 Habakuk Bábszínház Sopron „A kecskegidák és a farkas”
15.20-17.00 Táncház és csűrdöngölő - Néptáncosok és a Fogat Zenekar
17.00- Koncert Hen House Blues Band
Péntek - Szombat
10.00 -18.00 Kísérőprogramok Gyerekfoglalkoztató
Gyermek foglalkoztató (Mészáros Gabriella)
Duna múzeum
Aranymosás (Szombat Tibor)
Kékfestő (Bernáth Judit)
Fafaragás ékszerkészítés (Csillag József, Csonka József)
Kosárfonás (Német Károly)
Lovaglás (Babos major)
Hajó makett bemutató (Hajózástörténeti és Hajómodellező Klub)
Halászati eszközök, halételek, bemutató (GYŐRI „ELŐRE" HALÁSZATI TERMELŐSZÖVETKEZET)
Érintsd meg a természetet - interaktív kiállítás (Pisztráng kör)
Borok a Duna mentén – borkínálat (Borclub étterem)
Pálinkák a Dunavölgyben (Borclub étterem)
Falun vagyunk, igyunk fröccsöt! (Borclub étterem)
Szigetköz helyi termékei, sajt és mézbemutató (helyi termelők bemutatója)
Folyamatos filmvetítés a modelltelepen (Hallépcső Bt.)
Szlogenek
Ha tudsz, gyere biciklivel!
Falun vagyunk igyunk fröccsöt!
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| NemzetkoziDunanap2009program.pdf | 245.74 KB |


